Blogolj!

Megkezdődött a budapesti hőgyűrű kiépítése

Wattmester

A FŐTÁV Zrt. az Erzsébet hídon viszi át a távfűtést Budáról Pestre, egy kivételes eljárással pedig alagút is épül a Kossuth Lajos utca alatt. A FŐTÁV Zrt. elindította a fővárosi hőgyűrű kiépítését, és megkezdődtek a munkálatok, amelynek eredményeképpen a jövőben zöldebb és olcsóbb energiához juthatnak a fővárosi kerületekben, majd pedig a Belvárosban élők is.

Ennek részeként Budapest több pontján is távhővezeték-építés és -bővítés zajlik. Egyik ilyen helyszín a pesti belváros, ahova a FŐTÁV Zrt. Dél-Budáról az Erzsébet hídon átvezetve teremti meg a távfűtés lehetőségét, először az V. kerület, majd a szomszédos városrészek számára is.

Július 2-án, hétfőn Budán és Pesten, több helyszínen egyszerre kezdődtek a kivitelezési munkálatok.

A beruházás első üteme, tehát a forgalomeltereléssel járó időszak a tervek szerint szakaszosan 2018. október 31-ig tart. Az Erzsébet hídon zajló munkálatok a forgalmat nem zavarják majd, mert a vezetékeket a hídszerkezet alatt vezetik végig.

A beruházás során a budai oldalon a Rudas Gyógyfürdő és Döbrentei tér környékén várhatóak majd forgalmi változások, terelések. A pesti oldalon a Március 15. téren, a Szabad sajtó útján és a Kossuth Lajos utca, valamint a Városház utca térségében kell számítani szakaszosan ideiglenes közlekedési korlátozásokra.

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, illetve a Városház utcánál egy-egy nagy szerelőakna épül, amelyeket egy különleges eljárással készített földalatti közműalagút köt majd össze, így ezen a hosszú szakaszon, a Kossuth Lajos utca belső szakaszán nem kell útburkolatot bontani és forgalmi korlátozást bevezetni. Az ütemezés szerint a teljes kivitelezés – helyreállítással együtt – jövő év április 30-ig befejeződik.

A távhő kényelmes, biztonságos és környezetbarát. A Kéménymentes belváros – szmogmentes Budapest elnevezésű programmal a FŐTÁV Zrt. célja, hogyBudapest is felzárkózzon az európai életminőségi rangsorokat vezető városokhoz (pl.: Bécs) a távfűtés terén. A távhő nem csupán korszerű szolgáltatás, de egyben energiahatékony, környezetbarát, csökkenti a városok zaj- és porterhelését is. Ahhoz pedig, hogy előbbre léphessünk, Budapesten is jóval korszerűbb távfűtési rendszert kell kialakítani. 

A budapesti hőgyűrű programnak éppen ez a lényege: a főváros hőkörzeteinek az összekötése, a belső városrészek, az V., a VI., a VII., a VIII. kerület közintézményeinek, majd társasházainak rákapcsolása a kialakított egységes hálózatra, amelybe 2030-ig a most még fejlesztés előtt álló rozsdaövezeteket is bevonódnának. Ennek megvalósításával Budapesten is szinte eltűnnének a szmogriadók. Ezt mutatják a FŐTÁV Zrt. számításai is.

Felmérések szerint csak Budapesten minden 45 ezer gázfűtésű háztartás távhőre állítása évente megközelítőleg 67 ezer tonna CO2 kibocsátás csökkenését eredményezné. Ezen felül a becslések alapján, éves szinten csaknem 80 tonnával kevesebb kerülne a légkörbe.

A mostani belvárosi fejlesztés csaknem 5 milliárd forintba kerül, amit a FŐTÁV Zrt. részben saját forrásból finanszíroz, másrészt sikeresen használ fel ezen programhoz és egyéb vezeték építései kapcsán mintegy tízmilliárd forintos uniós támogatást (KEHOP) az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, az energiahatékonyság növelésére, továbbá a megújuló energiaforrások felhasználására.

 

A távfűtés egyre növekvő népszerűségét mutatja az is, hogy olyan nagy létesítmények is csatlakoztak a hálózathoz, mint a Duna Aréna vagy a Telekom székház, de csatlakozási szándékát jelezte az épülő állatkerti biodóm is. Ezen felül több fejlesztés van tervben: a FŐTÁV Zrt. a középtávú stratégiája szerint előbb a III. kerületben majd Kőbányán épülnek biomassza fűtőművek. A moduláris hőközpont-gyártással, a biztonságos üzemelés erősítésével, valamint a teljes körű távfelügyeleti rendszer két éven belüli teljes körű bevezetésével pedig még vonzóbbá válik a távhőszolgáltatást.

 

Ezeknek a beruházásoknak köszönhetően Budapesten egyre több intézmény és lakossági fogyasztó kapcsolódhat majd a távfűtés rendszerére. A megvalósítás a hozzájárul egy élhetőbb, egészségesebb levegőjű fővároshoz. A fejlesztések nem titkolt célja, hogy az élhetőbb világvárosok versenyében beérjük vagy esetleg meg is előzzük a szomszédos Bécset.

https://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/55389/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?