Egy tonnányi szén-dioxid kivonása a levegőből 27 ezer forintért?

Wattmester

A globális felmelegedésért nagyban felelős szén-dioxid egyre több problémát okoz, ám eddig túl költségesnek gondolták a levegőből való kivonásátt, hiszen mostanáig tonnánként 600 dollár, azaz 163 ezer forint volt a legalacsonyabb költség. Erre most egy kanadai cég rácáfolt, és az ő módszerükkel sokkal olcsóbban lehet a szén-dioxidot kivonni a levegőből.

A Joule című szaklapban közölt friss tanulmányban a Carbon Engineering azt írta, tonnánként 100 dollárnál (27 ezer forint) kisebb összegért képesek egy tonna szén-dioxidot kivonni a levegőből. Ami valóban látványos előrelépés az eddigi becsült 600 dolláros (163 ezer forint) árnál.

Korábban voltak egészen merész ötletek is, űrbéli nappajzs valamint a tengerbe szén-dioxidot magába szívó anyagok telepítése is felmerült. Ennél nagyobb figyelmet szentelnek a szén-dioxid kivonását a légkörből, ami a zöld növények tevékenységét utánozná. Az elképzelést még az 1990-es évek közepén dolgozta aki egy Klaus Lackner nevű tudós, de azóta csak odáig jutottunk, hogy néhány technológiai cég költséges prototípusokat fejlesztett ki Lackner ötletei alapján. 

Fotó: Carbon Engineering

A kanadai Carbon Engineering – Bill Gates és egy kanadai befektető finanszírozásával – viszont ennél előrébb jár, és 2015 óta működteti a levegőből napi egy tonna szén-dioxidot kivonó eljárás prototípusát. Ők a levegőt ventilátorokkal teli hűtőtoronyba szívják be, ott a beáramló levegő egy speciális folyadékkal találkozik, ami reakcióba lép a levegő szén-dioxidjával. Számos technológiai lépés után tisztább szén-dioxidot vonnak ki ebből, a gázt felszívó folyadék pedig visszatér, visszapárolog a légtérbe.

Az Amerikai Fizikusok Társasága még egy 2011-es tanulmányában 600 dollárra becsülte egy tonna szén-dioxid kivonását közvetlenül a levegőből. A Carbon Engineering szerint ezt a költséget most látványosan sikerült csökkenteniük. David Keith, a Harvard Egyetem kutatója, a cég alapítója elmondta, a fejlesztés további iránya az, hogy a kivont gázt nyersanyagként használják szintetikus folyékony üzemanyag előállítására. Jelenleg napi egy hordóval állítanak elő az új üzemanyagból, megújuló energia felhasználásával, a tiszta szén-dioxidot a vízből származó hidrogénnel vegyítve.

https://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/54032/pics/lead_800x600.jpg
megújuló energia,szén-dioxid
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?