Blogolj!

Ez a valós oka a téves hawaii atomriasztásnak

Wattmester

Szörnyű lehet egy olyan sms-t kapni, amelyben az áll, hogy ballisztikus rakéta közeledik az országod felé, és hogy ez nem gyakorlat, és mindenki azonnal keressen menedéket. Ugyan az üzenet tartalmát 38 perc után már cáfolták, rengeteg ember halálfélelemben volt addig. Most kiderült, mi is volt a valós oka annak, hogy ez az sms útjára indult.

A közalkalmazott, aki január 13-án tévesen riadóztatta Hawaii lakosságát, azzal magyarázta az esetet, hogy nem volt tisztában azzal, hogy csak gyakorlatról volt szó, és tényleg azt hitte, hogy rakéta közeledik a szigetek felé - írta a The Washington Post című amerikai napilap internetes kiadásában a hatósági vizsgálat kedden közzétett eredményére hivatkozva.

A Szövetségi Katasztrófaelhárítási Hivatal (FEMA) vizsgálatának eredménye ellentmond a hawaii hatóságok korábbi magyarázatának; ők korábban azt állították, a felelős véletlenül adott ki téves riasztást, mert félrekattintott a számítógépen.

Az alkalmazottról kiderült, hogy korábban többször követett el hasonló hibát, és keverte össze a gyakorlatokat a valós vészhelyzetekkel. Az utóbbi tíz évben munkája során több bonyodalmat is okozott, amit kollégái aggasztónak tartottak. Az illetőt a múlt héten elbocsátották, a nevét csak a fegyelmi eljárás lezárása után fogják nyilvánosságra hozni - értesült a The Washington Post.

Január 13-án a Hawaiihoz tartozó Oahu szigetén a FEMA riasztást küldött az emberek mobiltelefonjára arról, hogy ballisztikus rakéta közeledik a szigethez, ez nem gyakorlat, és mindenki azonnal keressen menedéket. Az érintettek 38 percen át voltak abban a hitben, hogy percek választják el őket a nukleáris megsemmisüléstől.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy a hamis riadó után a hatóságok jó ideig zavarban voltak, nem tudták, hogyan lehetne a hibát kijavítani, jóllehet tisztában voltak azzal, hogy téves tájékoztatást adtak ki, és a lakosság nem tud róla, hogy valójában nincs vészhelyzet.

A hamis rakétariadó kiadásában és a hiba javításának késlekedésében több tényező - a nem megfelelő vezetői ellenőrzés, a számítógépes szoftver hiányossága és emberi mulasztás - játszhatott szerepet.

Az esetből tanulva a hawaii hatóságok ezentúl több figyelmeztetést fognak közölni a gyakorlatok előtt, és az esetleges riasztások kiadásához egy második ember megerősítése is szükséges lesz.

MTI, infostart.hu

https://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/47996/pics/lead_800x600.jpg
ATOM,atomtöltet,ballisztikus rakéta,Hawai,téves riasztás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?