Már a párizsi klímaegyezmény sem segít

Wattmester

Érdekes tény, hogy a 2015-ben megkötött párizsi klímaegyezmény ellenére csökkenő tendenciát mutat a megújuló energiák hasznosítására befektetett összeg.

Zöldenergia-beruházások régiók szerint

Forrás: Bloomberg New Energy Finance

A 2016-os év 18 százalékos mínuszt hozott a megújuló energiatermelő kapacitásokba irányuló befektetések terén.

A fordulat pedig egyelőre várat magára: 2017 első negyedévében globálisan 17 százalékkal kevesebb pénz jutott a megújulókra.

A két főbűnös Kína és Japán. Pedig Japán Fukusima után ezerrel kezdett átállni a nap- és szélenergiára, mégis jelentősen csökkent náluk az új telepítésekre költött összeg a tavalyi évben. A szénbarát és klímaváltozás-szkeptikus Donald Trump elnökké választása sem jött jól a szektornak, ugyanis az Egyesült Államokban is jelentősen visszaesett a megújulókra szánt pénz mértéke.

A hosszabb távú adatokon is az látszik, hogy a tíz évvel ezelőtti nagy befektetési láz mára valamelyest alábbhagyott, nem növekszik már olyan dinamikusan a szektorba áramló pénz, sőt 2011 óta három évben is csökkent.

Forrás: index.hu  

 

Címkék: ÁRAM, ERŐMŰVEK, HÍREK
http://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/38163/pics/lead_800x600.jpg
ÁRAM,ERŐMŰVEK,HÍREK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?