Padlófűtés vagy fűtőfólia?

Wattmester

Sok helyen olvashatunk az új világmegváltó fűtési módszerről, a fűtőfóliáról. Utánajártunk, hogy mi az igaz a rengeteg csábító leírásból. Aztán kiderült: parasztvakításból. A legalaposabban talán az a Kardos Ferenc járta körbe a témát, aki a megújuló energiák felhasználásának ismeretéből fakadóan megkerülhetetlen szakértő.

Sokat elárul a szakértő konklúziójáról, a szaklap.hu-nak írt cikkének lezárása:

„Elnézést kérek minden kedves Olvasótól, ha túlságosan pikírtnek találták a hangvételt. Ennek nyomós oka van: túlságosan sok időmet veszik igénybe évek óta a hasonló vakítások, például ionkazán, kavitációs kazán, EWS, indukciós kazán, légkazán és a többiek. A becsapott embereken utólag már nem lehet segíteni, tekintsék ezt most egy preventív írásnak. Köszönöm megértésüket”. (Kardos Ferenc)

De mi is az a– a forgalmazók szerinti – fűtőfólia, amit a szakértő megvizsgált?

Elsődleges rendszerként az  intelligens fűtőfólia – infrafűtés különféle módokon alkalmazható. Használható, mint padlófűtés, vagy mint fal-, illetve mennyezetfűtés. Az elektromos fűtés korábban még rendelkezett néhány hátrányos tulajdonsággal, mint a magas fogyasztás, a kényelmetlenség vagy a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorítása. A 3. generációs intelligens fűtőfóliával azonban az infrafűtés maga mögött tudhatja ezeket a hiányosságokat.

Ez a típusú elektromos fűtés még karbantartást sem igényel, a rendszer évtizedeken keresztül problémák nélkül üzemeltethető.

A tulajdonságainak köszönhetően ez a modern fűtésrendszer képes eltávolítani a falakból a nedvességet, ezért nem keletkezik penész, a levegőt anionokkal tölti fel, nem fűti túl a padlót, nem szárítja a levegőt, nem kavarja a port, ezáltal egészséges fűtésrendszert alakít ki. 

Ez mind nagyon jól hangzik, de mit mond erre a szakértő, aki a kezébe kapott egy csomag 3. generációs fűtőfóliát?

Már a termék kicsomagolása előtt szívet melengető érzés töltött el, a csábító szlogen olvasásakor: „A nap melege az Ön otthonában”. Elgondolkodtató, hogy a forgalmazó melyik napra gondolhatott, a keddre, vagy esetleg a szerdára? De hát szerdán éppen esett az eső! A folytatás emelkedő ívet mutat a komolytalanság irányába…”

Emeljük ki az intelligens fóliaforgalmazó egyik állítását, miszerint elektroszmog szempontjából rendben van az új, 3. generációs fólia, ellenben a nulla kibocsátású vizes padlófűtéssel.

Idézet a forgalmazó 59 oldalas füzetéből:

  • „a vizes padlófűtés felkavarja a port,
  • a vizes padlófűtés allergén reakciókat vált ki, míg a fóliás javítja a levegő minőségét,
  • az infrás padlófűtés csaknem 70%-kal magasabb hatásfokú, mint a gázfűtés,
  • az infrafűtés és a fűtőfóliák azért jobbak minden más fűtésnél, mert nem hőt sugároznak, hanem energiát,
  • a fűtőfóliák egy biogén hullámhosszt bocsátanak ki,
  • a vizes padlófűtésnél értelemszerűen a legmelegebb a padló közelében van, és a mennyezet felé haladva egyre alacsonyabb a hőmérséklet,
  • az infrahullám hatótávolsága 6-7 méter,
  • napkollektoros rendszert érdemes létesíteni fűtési célból,
  • a falakat lehetetlen hatékonyan felmelegíteni meleg vizes rendszerekkel. Amennyiben ez megoldható lenne, egyetlen házban sem keletkezne nedvesség. A padlófűtéstől eltekintve a hangsúly a levegő felmelegítésén van,
  • a fűtőfilmünk lényegében mindenben megelőzi a meleg vizes rendszereket. Működtetése pontosabb, rövidebb idő alatt felfűti a helyiséget, gazdaságosabb, és az általa biztosított meleg is magasabb minőségű”.

Felháborító és gyomorforgató ez az ömlengés, amely minden mást legyaláz. Egyetlen megjegyzés sem jelenik meg az alábbi – talán fontos – tételekből:

  • Olyan nagyon olcsó árammal infrázni, hogy szinte pontosan háromszor lesz drágább (HÁROMSZOR), mint egy korszerű gázkazánnal fűteni. Ki kell írnom számokkal: ha egy A kategória körüli, 100 m2-es házat gázkazánnal 100 000 Ft-ért lehet kifűteni évente, akkor infrával, okos vagy buta fóliával, hőtároló kályhával, olajradiátorokkal, 100 wattos Edison-izzókkal éppen 300 000 Ft-ba fog kerülni. Tessék választani bátran elektromos fűtést, akinek erre van szüksége.
  • A felületek alá vagy fölé épített elektromos eszközökkel sosem lehet majd hűteni, míg a vizes rendszerű padló- vagy födém-hőleadók erre alkalmasak. Próbáljuk meg rávenni az intelligens fóliát, hogy hűtsön már…
  • Arról sem szól a fáma, hogy a vizes padlófűtés is lehetne központi elektromos táplálású, ha valaki erre vágyik, egy tároló fűtőbetéttel, és mehet időjárásfüggő vezérléssel, nem kell 13 szobába termosztátot betenni.
  • Állandó fűtési teljesítménnyel – minden elektromos infrának nevezett padlófűtés ilyen – nem lehet csökkenteni a kikapcsolás utáni hőmérséklet-túllendülés jelenségét. Erre szolgál a vizes padlófűtéseknél általánosan használt időjárásfüggő előremenő szabályozás. Elméletileg ez modellezhető lenne villamos fűtésnél is, ha be mernék árazni a gyártók. Gyávaság okán tehát ilyen megoldás sajnos nem létezik, így marad az infrapadlók tetemes túllendülése, különösen ott, ahol intelligens 400 wattos fajtát építenek be négyzetméterenként X áron.
  • Háromfázisú „ipari áram” nélkül megvalósíthatatlan az infrás-fóliás fűtésrendszer, ennek nyilvánvalóan lesznek költségei.
  • Néhány forgalmazó ajánlja, milyen jó az, hogy csúcskizárt áramra is lehet csatlakoztatni. Igen, tároló nélkül, nappali és csúcskizárt közt átkapcsolgatva! Az áramszolgáltatók százezres büntetéssel fogják méltatni a jó ötletet.
  • Az infrás fűtési fogyasztás napelemes kiváltása akkora tetőfelületet igényel, amely családi házaknál szinte soha nem áll rendelkezésre (nem fog elférni a tetőn!).
  • Ha hőszivattyúhoz hasonlítjuk, akkor a hőszivattyúval 4-szer (azaz NÉGYSZER) kisebb méretű napelemes rendszerrel érhetjük el a nulla fogyasztást. Mellesleg lesz ajándékba hűtés az épületben.
  • Meleg vizet is kellene termelni egy családi házban, erről nincsen szó az ömlengő anyagokban, gáz hiányában ez is 3-szor drágább (HÁROMSZOR) villamos energiával.
  • Ha és amennyiben hőszivattyút épít be valaki a házába, akkor a meleg víz nullára hozatala napelemekkel 3-szor (HÁROMSZOR) kevesebb napelemet igényel, mint villanybojlernél.
  • Igen érdekes módon, ha zéróenergia-házat szeretne valaki, akkor a hőszivattyú ára bőven kifutja a napelemes felületen elért megtakarítással, sőt még marad is némi pénz, a hűtési szolgáltatás pedig ajándék a hőszivattyúknál.
  • Szintén érdekes módon a melegvíz-előállításról nem esik szó más forgalmazóknál sem, ott nehezebb hantázni a nem létező biosugárzásokról.

Nagyon gyakran hallani a következő sületlenséget: A vizes padlófűtés nem való hálószobába, mert sugároz (hogy mit, azt nem szokták tudni megmondani), vagy azért nem jó, mert lebegteti a port.

Az egyetlen fűtési mód a padlófűtés, ahol ennyire egyenletes a függőleges hőeloszlás. Az „infrafüggők” megnyugtatására: teljesen mindegy, hogy mi melegíti a padlót alulról, lehetne a pokol tüze is, felülről nem állapítható meg. Egy esetben persze megállapítható; ha magas a mért elektroszmog értéke, akkor elektromos (infra) fűtőkábel került beépítésre árnyékolás nélkül!

Ezek után vissza lehet kérdezni bátran: Ugyan már, mitől lebegne a por?

A városi legendák másik forrása a Wikipédia, ahol múlt századi paraméterekkel megtűzdelt szöveg olvashaó. Nem ártana a szerzőnek frissítenie, mert egy olyan 40 évvel van csak lemaradva.

Még egy sületlenség említést érdemel, hogy a vizes padlófűtés vízérsugárzást okoz! Régóta tudjuk, hogy ahol a vízkereső pálca sok vizet mutat, ott valamiből valóban sok lehet, de az nem a víz. A megcáfolhatatlan kísérlet a Youtube-on fellelhető.

Sajnos ezaz egész fűtőfóliásdi nem más, mint parasztvakítás. Sokan pórul jártak vele.

A teljes, részletekbe menő cikk itt olvasható: vgfszaklap.hu 

Címkék: HÍREK, MÉRÉS
http://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/37088/pics/lead_800x600.jpg
HÍREK,MÉRÉS
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?