Sajtó mortale és Paks II.

Wattmester

Tegnapi cikkünkben már foglalkoztunk Oettinger biztos magyarországi látogatásának szocialista és jávorbenedeki elferdítésével, de most álljon itt egy olyan interjú részlet ezzel kapcsolatban, ami talán a ténytár bloggereinek figyelmét sem kerüli el. (Ha mégis, akkor Soros úr bizonyára átküldi a linket…).

Az Euronews-nak nyilatkozott Jean-Claude Juncker, a magyar kormányt és Orbán Viktort előszeretettel pellengérre állító Európai Bizottság elnöke november 26-án. Ebből idéznénk az inkriminált részt: 

- Konfliktusok vannak a saját Bizottságában. Günther Oettingerre gondolok, aki összeférhetetlenségi botrányba keveredett. Azzal is vádolják, hogy rasszista, idegengyűlölő és szexista megjegyzéseket tett. Ugyanakkor ön továbbra is támogatja, sőt elő is léptette. Ez egyfajta dühöt okozott.

- Igen, de nem minden harag megalapozott. Nem léptettem elő, kineveztem valaki helyett.

– A költségvetési poszton.

– A költségvetési biztos elhagyja a Bizottságot, a Világbankban kapott állást. Kevés olyan ember van, mint Oettinger úr, aki hét év óta tagja a Bizottságnak, aki kiismeri magát a költségvetési rendszer ágas-bogas működésében, és akinek ilyen alapos a tudása. Beszédet mondott Hamburgban, azt hiszem, amelyben a szavak és a kifejezések, amelyeket használt, nem voltak megfelelőek. Kérésemre bocsánatot kért mindazoktól, akik sértve érezték magukat a szavaitól, és akiket megsértett kijelentéseivel. Összeférhetetlenséget nem látok, ügyetlenség volt, de nem hiba.

- A Bizottság szabályai kimondják, hogy a lobbistákkal utazást és a 150 eurónál drágább ajándékokat be kell jelenteni.

– Igaz, hogy az ajándékokat bizonyos érték fölött jelenteni kell, azt meg is teszik. Igaz, hogy a lobbistákkal minden kapcsolatot közzé kell tenni, ezt megteszik a biztosok. Az a tény, hogy Oettinger úr a magyar kormány kérésére olyan repülőgépet használt, amelyet olyasvalaki bocsátott a rendelkezésére, aki bizonyos mértékben lobbista…

- Tehát továbbra is megvédi őt?

- Nem, továbbra is azt mondom, hogy a sajtónak kevésbé kellene rosszindulatúnak lennie.
Oettinger idén májusban válaszolt egy parlamenti kérdésre, amely erről az utazásáról szólt, amely oly nagy érdeklődést váltott ki. A nemzetközi sajtó miért foglalkozik még ezzel hónapokkal később? Akkor nem érdekelte önöket, amikor történt.

- Mert beletelt néhány hónapba, mire önök válaszoltak.

- Ez groteszk, asszonyom. Nézze, ne játssza nekem az ártatlan újságírót. Volt egy kérdés a parlamentben, amelyre Oettinger úr válaszolt májusban, a hűhó pedig november 19-én kezdődött. Ez nevetséges. 

Az ember már azt hinné, hogy ennyi talán elég a magyar sajtónak, de téved. Nem kicsit. Nagyon! A másik hazai Soros-lerakat, a 444.hu Magyari Pétere (aki feltűnően jól informált Jávor Benedek minden egyes lélegzetvételéről) Juncker és Schulz utolsó közös svindlije volt Oettinger pesti repülésének elkenése címmel írt szeretetteljes dolgozatot. Alcímként rögtön odadobta támpontként, nehogy eltévedjünk: A néppárti Jean-Claude Juncker és a szocialista Martin Schulz együtt mentették meg Günther Oettinger német biztost a budapesti repülése miatt kitört botrány következményeitől. 

 

„Az EP-ben a szocialisták egy része, a liberálisok és a zöldek vért akartak. Arra készültek, hogy az Oettinger előléptetése miatt esedékes parlamenti meghallgatáson szétszedik a biztost a magyarországi ügye miatt.

Csakhogy Martin Schulz parlamenti elnök a néppárti képviselőkkel összejátszva elérte, hogy a parlament ne akarjon hivatalos meghallgatást, és ne is szavazhassanak a képviselők arról, hogy Oettinger alkalmas-e az új posztra. (A biztosokat a kinevezésükkor meghallgatják és szavaznak róluk az EP-ben, bár a parlament egyes biztosok kinevezését nem vétózhatja meg, hanem csak a teljes testület alkalmasságáról dönthet. Mivel most nem áll fel új testület, ezért jogértelmezési vita kezdődött, amiben Schulz az Oettingernek, Junckernek és a német kormánynak tetsző pozíció mellé állt.)

Schulz kiállásának az volt a jelentősége, hogy néhány napja még azt mondta, hogy szeretne újabb két és fél évig az EP elnöke maradni. Annak ellenére, hogy az EP szocialista frakciójához tartozik, a néppárti Jean-Claude Juncker erre azt mondta, hogy lemond, ha Schulzot nem választják újra. Juncker kiállását Schulz vélhetően Oettinger megmentésével hálálta meg.

Csakhogy közben Schulz úgy döntött, hogy inkább hazamegy külügyminiszternek, és minden bizonnyal őt indítja a 2017-es választásokon Angela Merkel ellen a német szociáldemokrata párt. Ezért nagyon úgy néz ki, hogy Oettinger megmentése volt a két veterán európai politikus utolsó nagy háttéralkuja”. 

Magyarul: eddig Schulz volt ballibéknél a mintafiú, aki akkor is rúgott, ha négy sarokkal távolabbról magyar szót hallott. Orbán-gyűlölete mindennél erősebb volt. Szerette is őt Népszabadságtól Népszaván át indexen és 168 órán keresztül a 24-hu-ig és a 444-ig mindenki.

Most azonban kegyvesztett lett.

Merészelt nem botrányt látni és láttatni ott, ahol nem volt botrány. Merészelt kiállni Oettinger és a magyar kormány mellett.

És ez már elég ahhoz, hogy soha nem látott jelzőket kapjon: összejátszás, svindli. 

És még az első kapavágás sem történt meg Pakson. Azért jó lenne majd azt dokumentálni (fotózni, videózni), névjegyzékbe venni, hogy ki volt ott, kinél volt kapa, kinél ásó, kinél lapát, ki hány percet töltött ott és ki mellett állt.

Ahogy a sajtó „jávorbenedeki korrektségét” nézi az ember, lassan már erre is szükség lesz…  

Címkék: ÁRAM, ATOM, ERŐMŰVEK
http://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/32147/pics/lead_800x600.jpg
ÁRAM,ATOM,ERŐMŰVEK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?