Ideológiából nem nyerünk energiát

Történelmileg felettébb érdekes ezen a napon írni egy olyan cégről, amely nagyjából meghatározhatja Magyarország és a magyar polgárok jövőjét az elkövetkezendő évtizedekben, hiszen 60 évvel ezelőtt verték le szovjet tankok segítségével a Kádár János-féle ortodoxc kommunisták a magyar forradalmat és szabadságharcot. Nagyot változott a világ. Az egykor – nem is olyan titkoltan – gyűlölt szovjet-orosz cégekből mára világvezetők lettek, a nemzetközi, kőkemény versenypiacon is éllovasok, így aztán egészen más optikája van 2016-ban annak, ami 1956-ban minden lett volna, csak pozitív nem.

A Roszatom építi majd a Paks II atomerőművet.

Ez lenne az alaphír – és nagyjából ennyit is tudunk ma a cégről. Meg azt, hogy az orosz vállalat bonyolítja jelenleg a világon a legtöbb reaktorépítést, ami mellett ideje, energiája, embere és tehetsége van létrehozni, működtetni például mezőgazdasági, vagy éppenséggel egészségügyi leányvállalatot is.

De Magyarországon erről nemigen hallunk, a Roszatom kapcsán az információk szinte csak arra korlátozódnak, hogy ennek a vállalatnak a nevéhez fűződik majd a Paks II beruházás. És persze politikailag pfúj, meg jaj, meg „na, ezt sem hittem volna”.

Pedig két pökés közt nem igényel nagy (atom)energiát, hogy a hivatásos kétkedők is megtalálják azt a neten, amit blogunk, mégpedig, hogy a vállalatcsoport több mint 250 céget és tudományos szervezetet egyesít, ami között van Oroszország összes atomipari vállalata mellett számos tudományos-kutató intézet, valamint a világ egyetlen atommeghajtású jégtörő flottája. A cég nem most jött az atomenergiai falvédőről, ugyanis  több mint 65 éves tapasztalattal rendelkezik a nukleáris programok kezelésében és –egyáltalán nem mellesleg – ez a vállalat építette a világ első atomerőművét is. Úgyhogy talán nem kellene egyből lesajnálni és aktuálpolitikai „fikázni”, csak azért, mert orosz. De, hogy a nagy atomerőmű-ellenesek is találjanak vállalhatót a Roszatomban, szelíden hívjuk fel figyelmüket arra, hogy a megújuló energiaforrások tekintetében is élenjáró cég, amelynek leányvállalatai a gyógyászati, a mezőgazdasági és a víztisztítás területein is jeleskednek.

A vasfüggöny és a KGST már a múlté, tudják ezt jól a cég vezetésében is, így aztán folyamatosan növelik globális tevékenységüket, s a bevételeik közel fele már külföldi beruházások megvalósításából származik. Az előttünk álló évtizedben(!) a cég 34 atomerőművet épít majd Oroszországon kívül – köztük a paksit is – a legmodernebb technikai eljárások használatával, amelyekről blogunk is szólt már itt.

Persze sokak számára csak akkor került elő a cég, amikor a Paks II beruházás szóba került, lazán túl lépve azon a kevésbé elhanyagolható tényen, hogy az orosz-magyar nukleáris együttműködés immár hat évtizedes múltra tekint vissza, amelynek eddigi legnagyszabásúbb beruházása a Paksi Atomerőmű építése volt. (A kapcsolat az átadással nem szakadt meg, mert az orosz cég folyamatosan növelte a biztonsági szintet Pakson. Ennek sikerességét mutatja, hogy a paksi reaktorok élettartamát eredetileg 30 évben határozták meg, de ennek lejárása előtt a szakértők egyhangúan meghosszabbították az engedélyeket.)

Így aztán egyáltalán nem meglepő, hogy a Roszatom folyamatosan ki kívánja venni a részét a magyar atomipar modernizálásából, s ehhez a létező legmodernebb technológiákat használja. S persze mindennek – mint általában a win-win üzleteknek – hozadéka is van, hiszen a cég magyarországi szerepvállalásának köszönhetően a partnervállalatok is gazdagodhatnak.

Úgyhogy Kádár ide, szovjet tankok oda, ismerjük fel, hogy az új világban nem letűnt ideológiák, hanem teljesítmények alapján köttetnek a komoly üzeletek.

 

Címkék: ATOM, ERŐMŰVEK
http://wattmester.blogstar.hu/./pages/wattmester/contents/blog/31495/pics/lead_800x600.jpg
ATOM,ERŐMŰVEK
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?